Először is azért, mert írni jó. Szeretem azt az érzést, ahogyan a gondolat, érzés, élmény betűvé formálódik… és közben át is alakul. Olyan, mintha aztán önálló életre kelne. Pinokkió vagy Gólem jut eszembe, aztán meg a Varázsceruza – vajon mosolyog-e ez az életre kelt figura, vagy inkább nyelvet nyújt?
Aztán meg azért is írok, mert szeretnélek inspirálni és provokálni.
Szeretném, ha hidat tudnál építeni saját legmélyebb vágyaid és megélt valóságod közé. Szeretném, ha egyre teljesebben élnél. Szeretném, ha kipróbálnál valami újat. Szeretném, ha tudnál jóízűen nevetni. Szeretném, ha azt éreznéd, hogy szeretsz és szeretnek. Szeretném, ha otthonos lenne számodra a világ. Ezt mind szeretném. Persze helyetted nem léphetem meg azt, amit Neked kell. Amit tenni tudok az az, hogy írok és gondolok Rád így távolból is…
Írásom nem lekerekített, fényesre polírozott végső kinyilatkoztatás, nem akarom és nem is tudhatom senkinek megmondani a tutit. Honnan is tudhatnám?
Az írott szó annyit ér, amennyire az Benned életté válik. Majd elválik, mivé válik.
Köszönöm!