kapcsolatban

Sokan akkor keresnek párterapeutát, ha beköltözik otthonukba a Válás Réme, vagy ha a gyerek intői már nem férnek el az ellenőrzőjében. A családterápia tud gyógyítani, segíteni, azonban nem szükségszerű az ilyen krízisekig várni. A családterápia nem csupán egy lelki tűzoltó egylet. Önmagát úgy definiálja, hogy a pszichoterápia egy ága, mely családokkal és intim kapcsolatban levő párokkal foglalkozik a hasznos változásért és fejlődésért. Mivel mindannyian családi rendszerbe ágyazva élünk, ezek a kapcsolatok a lelki egészségünk egyik fontos elemét jelentik. A családterápia a családtagok közötti interakciók rendszerét vizsgálja (hogyan beszélnek vagy éppen nem beszélnek egymással a tagok, miként reagálnak egymásra), és ezek változását.

A családi rendszer változási képessége alapvető ahhoz, hogy jól legyünk, örömmel éljük hétköznapjainkat, ahhoz, hogy tudjunk alkalmazkodni azokhoz a változásokhoz, ami belőlünk fakad (a kapcsolatban eltöltött évek, a változó szükségletek, a gyerekek növekedése) és azokhoz, amik a környezetből áradnak felénk (munkanélküliség, stressz, váratlan haláleset). Változni tudás nélkül nincs növekedés. A megoldatlan életfeladatokat pedig viszi magával a pár, ami növekvő ballasztként nehezedik vállukra. Görbe háttal pedig hogy is lehetne egymás szemébe nézni?

A családterápia története

A modern családterápia kialakulása a XX. század közepére tehető. Először kellett tehát, hogy a pszichológia az egyén pszichéjét „megtalálja” és feltérképezze. Ezt követte a pár-, majd a családterápia, ahol már egyszerre több családtagot is bevontak a terapeuták. 1942-ben alakult meg az Egyesült Államokban az American Association of Marriage Counselors, de ezzel egyidőben sok más országban is indultak hasonló kezdményezések, beleértve Magyarországot is.

Kezdetben jellemző volt a pszichoanalitikusi vagy pszichiátriai megközelítés, később azonban felerősödött a viselkedésterápia és az antropológia befolyása is. Az ok-okozati kapcsolatok vizsgálata helyett inkább a rendszerszemléletre, a cirkuláris összefüggésekre helyeztek hangsúlyt. A családtagok folyamatosan kapcsolatban vannak egymással, reagálnak egymásra, vég nélküli láncolatban. Így van az éppen, ami van.

Számtalan terápiás iskola alakult ki, melyek különböző elméletekkel írják le a családok működését. Közös sajátosságuk azonban, hogy a családot rendszernek tekintik, ahol a tagok kölcsönösen hatással vannak egymásra. Fontosnak tekintik a generációk által továbbadott működési módokat, mintákat, és általában legalább a család három generációjával foglalkoznak. Közös az is bennük, hogy szerintük a család (vagy pár) bevonása a terápiába hasznos lehet attól függetlenül, hogy a páciens megítélése szerint éppen egyéni vagy családi gondról van-e szó.

Hatása és beágyazottsága

A családterápia ötletei és módszerei hatással voltak a pszichoterápiára úgy általánosságban is. Egy 2006-os kutatás szerint – amiben több mint 2500 amerikai pszichoterapeutát vizsgáltak – az elmúlt negyedszázad tíz legbefolyásosabb terapeutája közül hárman családterapeuták. A családi és házassági rendszer modellje pedig a második leggyakrabban használt modell a kognitív viselkedésterápia után. Úgy tűnik, ez a modell jól magyarázza azt, hogy milyen az ember és hogy mit érdemes vele tenni a terápiában.

Nagyok: Satir és Böszörményi

Virginia Satirnak (micsoda gyógyító név!), a módszer nagyasszonyának több remek könyve is megjelent magyarul, például a családi együttélésről és a gyászról.

Magyar vonatkozásban különösen érdekes Böszörményi-Nagy Iván neve, aki azt vizsgálta, miként része az igazságosság a családi rendszereknek, így egy etikai dimenziót is hozzá tett az elmélethez. Ezzel magyarázatot adott olyan égető kérdésekre is, hogy miért van a kapcsolatokban bántás, ez hogyan „öröklődik” és hogyan lehet ezt a láncot megszakítani. Ő egy személyes kedvenc is, majd írok még róla. És még sok másról is, ami családterápia.