Boldogság: a génekbe kódolva?

A boldogság egy része örökletes, azaz genetikai alapú. A kutatások szerint a boldogság szintjének az eltérését harmad- vagy felerészben magyarázzák genetikus tényezők. Több gén együttes hatásáról van szó, de egy friss kutatás közvetlen kapcsolatot mutatott ki a szerotonin anyagcseréjét és felvételét szabályozó gén és a boldogság között. Vannak tehát született vesztesek és született nyertesek? Nem ilyen egyszerű, hiszen a körülmények és a személyes hozzáállás szerepe is legalább ilyen fontos.

A dopamin és a szerotonin fontos szerepet játszik a hangulat és jóllét alakulásában, csakúgy, mint bizonyos lelki megbetegedések előfordulásában. Mindkettő ún. neurotranszmitter, azaz az idegsejtek közötti hírvivő, a kommunikációt segítő kémiai anyag.

A dopamin számtalan szerepet játszik az agyban, például a motiváció, jutalom, tanulás, alvás és a hangulat terén. A dopamint sokan az agy „jutalmazó” vegyületének is tekintik, ami bizonyos tevékenységeket örömérzettel jutalmaz, hogy ezáltal aztán ismétlésre sarkalljon. Örülünk neki, ezért aztán újra akarjuk csinálni – elég egyszerű recept. Dopamin szabadul fel például evésnél vagy szexnél.

A szerotonin legnagyobb része a vérben, az agyban (főként a hipotalamuszban) és a bélben található. Fontos szerepet játszik a testhőmérséklet, hangulat, hányinger, szexualitás, alvás, valamint az étvágy szabályozásában. Az alacsony szerotonin-szint minden bizonnyal közrejátszik a depresszió, migrén, fülzúgás, fibromyalgia (krónikus, egész testben szétterjedő fájdalom), bipoláris zavar, valamint idegi zavarok kialakulásában. A szerotonin hat a sebek gyógyulására is.

A dopamin és szerotonin pontos hatásmechanizmusa rendkívül komplex, így nehezen meghatározható pontosan, hogy hogyan is hatnak a hangulatra és a tudatállapotra. Ezért egyenlőre nehéz feladat lenne eufóriát adó szómatablettát gyártani, ami aztán mindenki kénye-kedve szerint szopogathatna, mint Huxley negatív utópiájában, a Szép új világban („Szóma, ha mondom, segít a gondon, egy-két köbcenti helyre biccenti“) – pedig a gyógyszeripar minden bizonnyal nagyon erősen dolgozik a témán. Ezek a nehézségek is magyarázzák, hogy miért annyira izgalmas, hogy a közelmúltban egy jelentős előrelépés történt a boldogság és a genetika kapcsolatának leírásában.

Általában boldogabbak azok az emberek, akik az agyban a szerotonin átvitelét szabályozó gén hatékonyabb változatával rendelkeznek. A Journal of Human Genetics-ben 2011-ben publikált kutatás elsőként mutatta ki, hogy a genetika és az élettel való elégedettség között közvetlen kapcsolat van.

Jan-Emmanuel De Neve (London School of Economics) által vezetett kutatócsoport egy 2500 fős minta (National Longitudinal Study of Adolescent Health, ami egy reprezentatív minta az USÁ-ból) genetikai adatállományát elemezte, az 5-HTT gén változataira összpontosítva.

Az 5-HTT gén két allélja (egy adott gén alternatív formái) közül mindkettő lehet hosszú és rövid is, és a ránk jellemző sajátos kombinációt szüleinktől örököljük: ami tehát így lehet hosszú-hosszú, rövid-rövid, hosszú-rövid és rövid-hosszú. A hosszú allél hatékonyabb, mert a sejtfalon több szerotonin átvitelt eredményez.  A kutatók ezt az információt vetették össze a szubjektív jóllét szintjével.

A szubjektív jóllét – nevéhez is híven a válaszadók saját, személyes vélekedését tükrözi. A „Mennyire elégedett az életével úgy általában?“ kérdésre egy ötfokozatú skálán lehetett válaszolni, ezekből a lehetőségekből választva: nagyon elégedett, elégedett, elégedetlen, nagyon elégedetlen, egyik sem.

Az eredmények szerint a hatékony génnel (hosszú-hosszú) rendelkező emberek sokkal nagyobb arányban voltak elégedettek az életükkel: 35% „nagyon elégedett“ és 34% „elégedett“. Ezzel szemben azok, akiknek a kevésbé hatékony (rövid-rövid) génjük volt, csak 19-19%-os arányban adtak ilyen választ. Az utóbbi csoport 26%-a mondta magát elégedetlennek, szemben a hosszú-hosszú variációval rendelkezők mindössze 20%-ával.

A tanulmány szerint tehát egy hosszú allél 8.5%-kal növelte annak esélyét, hogy valaki „nagyon elégedett” legyen az életével azokhoz képest, akiknek egyetlen ilyen hosszú alléljük sincs. Két allél esetén 17%-kal nőtt az esély arra, hogy valaki „nagyon elégedett” legyen.

A boldogság szintjét azonban közel sem egyetlen gén határozza meg, számtalan gén együttes hatásáról van szó. Itt még nagyon sok terület feltáratlan, és a téma összetettsége miatt így is marad egy jódarabig.

Jan-Emmanuel De Neve, Nicholas Christakis (Harvard Medical School), James H. Fowler (University of California, San Diego), és Bruno Frey (University of Zurich) ikreket vizsgáló további kutatásai szerint a genetika körülbelül az emberi boldogság alakulásának egyharmadát magyarázza meg.

Más, korábbi kutatások ezt az arányt körülbelül 50%-ra teszik, azaz szerintük mintegy felerészben örökletes az, hogy mennyire érezzük jól magunkat a bőrünkben. A másik része a körülményektől és a mi hozzáállásunktól is függ, és ezen belül is jóval kisebb a körülmények (ezen belül a pénz, vagyon) szerepe, kb. mintegy 10%.

A gének szerepe összefüggésben áll azzal a jelentős pszichológiai szakirodalommal, amely szerint létezik egy bizonyos, egy-egy egyénre jellemző jólléti alapszint, amelyre általában nagyobb életesemények után is visszatér a mért boldogság értéke. Azaz egy házasság vagy válás csak néhány évig hat, aztán minden marad a régiben, azaz éppen annyira lesz nekem jó vagy rossz, mint annak előtte. Ezt mostanában némelyek vitatják azonban, hangsúlyozva azt, hogy az emberek számottevő részénél létezik hosszú távú kimozdulás erről az alapszintről.

A gének hatása azonban közel sem jelent végzetszerű, elkerülhetetlen sorsot, azaz senki sem ítéltetik élethosszig tartó boldogtalanságra, és senki sem kapja tálcán a boldogságot. Egyrészt azért, mert a boldogság alakulásának legnagyobb része (fele vagy akár kétharmada) befolyásolható. Tanulással lényegesen befolyásolhatjuk például azt, hogy mire vágyakozunk, milyen életcélokat határozunk meg, hogyan interpretáljuk életünk eseményeit, tudunk-e például eredményeinkre hálával tekinteni, és mivel és kivel töltjük az időnket.

Forrás:

Jan-Emmanuel De Neve (2011). Functional polymorphism (5-HTTLPR) in the serotonin transporter gene is associated with subjective well-being: evidence from a US nationally representative sample. Journal of Human Genetics. 56, 456-459 (June 2011)

De Neve, Jan-Emmanuel, Christakis, Nicholas A., Fowler, James H. and Frey, Bruno S. (2010). Genes, Economics, and Happiness (December 14, 2010). CESifo Working Paper Series No. 2946. Available at SSRN: http://ssrn.com/abstract=1553633