A közpolitika törődjön elsősorban a boldogtalanokkal. Egyrészt, mert rossz nekik és egy „jóléti állam“ feladata a szenvedés enyhítése (etikai szempont), másrészt pedig nagyon sokba kerül ez a költségvetésnek (hatékonysági szempont). A boldogság megtalálásáért pedig elsősorban mi – egyének és közösségeink – tudunk a legtöbbet tenni. Érvek és saját kutatások.
A boldogság nem a boldogtalanság hiánya
Lehetnek tehát egyszerre pozitív és negatív érzéseink is, színes emberi létezésünk jeleként, ezek nem zárják ki egymást. A boldogság és a boldogtalanság két külön létminőség, és akár egyszerre is előfordulhatnak, feltéve, hogy egyikük alacsony intenzitású. Más-más agyterülettel aktiválódik e két érzés esetén és más-más neurotranszmitter viszi hírüket.
A kérdőíves felmérések gyakran egy folytonos skálán mérik e két érzést (a skála alján az extrém boldogtalanságot, a tetején pedig az extrém boldogságot adva meg két végpontnak), ami szerintem éppen ezért pontatlan.
Egy kisebbség cudarul szenved
Kahneman, Nobel díjas közgazdász kutatásai szerint az érzelmi jóllét eloszlása nagyon egyenlőltlen. A válaszadók fele egyetlen kellemetlen érzelmi időszakot sem jelentett egy átlagos vizsgált nap során. Egy kisebbségre koncentrálódott a szenvedés, akik viszont cudarul szenvedtek és a nap döntő részét mély érzelmi hullámvölgyben töltötték.
Az egyik fontos tényező itt a mentális betegségek szerepe. Layard és kollégái szerint egy átlagos időpillanatban (például akár most) 10-ből 1 ember szenved ilyen tünetektől, többnyire depressziótól vagy szorongásos zavaroktól. Az esetek kétharmada kezelés nélkül marad, pedig többnyire lenne hatékony terápia. Gazdasági hatása mindennek óriási: a táppénz, a csökkent hatékonyság és a hiányzások miatti veszteséget Angliában a GDP 7,5%-ra becsülték. Az orvosi ellátás költsége további 2,3%.
Te mit mondanál, ha megkérdeznék tőled, hogy mennyire vagy boldog egy 0-tól 10-ig terjedő skálán, ahol 0 az extrém boldogtalanság (ahogyan te értelmezed ezt), a 10 pedig az extrém boldogság (amit te annak gondolsz a magad számára)? Milyen értéket adnál?
A European Social Survey adatai alapján, 29 országból mintegy 57.000 emberre az alábbi eloszlást kaptam (megnézheted, hova esik az általad adott érték, mennyire „tipikus”). A többség Európában tehát elég boldog. Megerősítve Kahneman eredményeit, egy kisebbség az, aki boldogtalan vagy elégedetlen az életével.
A boldogtalanság okai láthatóbbak
Megnéztem, kiszámoltam, hogy milyen személyes tulajdonságok függenek össze a boldogtalansággal és milyenek a boldogsággal. Úgy tűnik, hogy lényegesen többet tudunk arról, hogy mitől boldogtalan valaki: a mozgáskorlátozottság, a szegénység, a munkanélküliség, a magány és alacsony iskolázottság mind-mind jelentősen növelik a boldogtalanság esélyét. Jóval kesevebbet tudunk arról, hogy mi tesz valakit boldoggá. Vannak ugyan tényezők (fiatalság, vagyon, magas iskolázottság), de ezek kapcsolata a boldogsággal nem olyan erős.
A boldogság nem elsősorban a mérhető, számszerűsíthető dolgoktól függ, amiket egy ilyesfajta felmérésben láthatunk. A boldogság elsősorban az emberi kapcsolatok minőségén múlik, azon, hogy valaki mennyire talál a maga számára értelmes és kreatív életet, és hogy mik azok az értékek, amik vezérlik. Erről pedig elsősorban mi tehetünk, mi magunk.
A közpolitika pedig jól teszi, ha nagyon odafigyel azokra, akik „rosszul vannak”, érzelmileg vagy életkörülményeiket tekintve, mert ez az, amit hatékonyan tud tenni (ellátórendszer és támogatások révén), részben azért, hogy megszüntessük a fölösleges emberi szenvedést, részben azért, hogy jól költsük el közös adóforintjainkat.
A kutatás további részleteiről a London School of Economics blogján lehet egy angol nyelvű összefoglalót olvasni.
A teljes cikk: Lelkes, O. (2013) „Minimising Misery: A New Strategy for Public Policies Instead of Maximising Happiness?”. Social Indicators Research. 114 (1):121-137.