Édesapám naplója

Sokszor vágytam apám figyelmére, és jobban vágytam azt, mint ahogyan ő adni tudta. Aztán egy napon rájöttem, hogy osztozunk ebben a vágyban, azaz ő éppen úgy figyelemre vágyik, mint én…. és hogy éppen ez a vágya olyan sürgető, hogy meggátolja abban, hogy érzékeny legyen az én vágyamra. És akkor felötlött bennem, hogy megajándékozom őt a figyelmemmel, és ezt úgy teszem meg, ahogyan arra sosem számított. Új lesz, ez az egy biztos…

Egy naplót írtam, egy képzeletbeli naplót. Egyes szám első személyben írtam, mintha ő beszélne magáról. A születése napján kezdődött, és mint ahogyan azt egy napló általában teszi, konkrét dátumokkal ellátott bejegyzésekkel folytatódott.

Beleírtam szinte valamennyi történetet, amit csak tőle hallottam és amit fel tudtam idézni. És beleírtam azt is, amit nem hallottam, de amit sejtettem: az érzéseket, hangulatokat, rezdüléseket. Úgy próbáltam írni, ahogyan ő beszélne ezekről, ha tudna róluk beszélni. Belebújtam a bőrébe. Beleírtam azt is, amire nem is emlékezhetett és amiről nem is beszélhetett. A születés élményével kezdődött, az aznapra vonatkozó bejegyzéssel: „Nagyon fájt. Nehezen kapok levegőt, és különös zajok vesznek körül. Az egyetlen ismerős anyám szívhangja, de az is olyan messziről hallatszik.” Aztán folytatódott az anyai közelséggel, a testvérekkel, a szeretetteljes közelséggel és a rivalizálással, aztán a háború alatti apró örömökkel és végletes félelmekkel, a Rozi kecskével, aki tejével megmentette a családot, a sörgyár óvó pincéjében talált keserű-édes csokoládékészletekkel, Édesapám naplója részletei…

Élni a lehetőséggel

Korábban írtam már arról, hogy jó érzékelni, észlelni, hogy hol is vagyunk éppen, hogy mennyire jó kibontakoztatni a lehetőségeket, és hogy ez egy mélységesen személyre szabott és kreatív életfeladat. Inspiráló azt látni, ahogyan mások ezt megteszik, méghozzá a legtermészetesebb módon kapcsolódva ahhoz, ami éppen velük történik és ahhoz, amire belül vágynak. Gyűjtöttem egy csokor ilyesfajta történetet: Stefaniáról, Anne-ről, Bartos Erikáról és egy vakon született barátomról. Monthy Python repülő cirkusza adja meg a végső (nem, nem döfést, hanem) lökést.

Egy kedves osztrák barátnőm, Stefania, irtó színes és szép nő. Már vagy ezer éve táncol és minden mozdulata tele van egy lágy, nőies áramlással. A tánc szenvedélye, és ennek aztán mindenhol meg is találja a módját. Még a Balkánon egy újjáépítést segítő alapítványnál dolgozva is sikerült neki: úgy, hogy létrehozott egy kortárs tánc alapítványt, ahol aztán rendszeres képzéseket, workshopokat is szerveztek, és kiképződve aztán előbb-utóbb ő is órákat adott. Okos nő, egy féltucat nyelven beszél folyékonyan, no és mellesleg még tűzzsonglőr is, és rendszeresen fellépnek társulatával ilyen-olyan fesztiválokon. Az is egy érdekes történet, hogy valakiből hogyan lesz ilyen nyitott, felfedező alkat, de most nem is erről szeretnék mesélni. Inkább arról, hogy Stefania édesanya lett… és táncolt tovább akkor is, amikor a kislány még bent lakott, és akkor is, amikor már kint. Élni a lehetőséggel részletei…

A Kastély foglyai

Első pillantásra csúnya és szedettvedett. De csak első pillantásra. Mielőtt átveszi a Kastély az uralmat a lélek fölött. Uralkodik, szabályoz – kuszán és kiszámíthatatlanul. Mindenki a kegyét keresi – hiába. Csak a nyomor marad. Függőség, alárendeltség, sóvárgás és a végső magány számkivetettsége. Szolgalelkűség. Elszakadás az elemi emberitől, éppúgy, mint a távlatoktól.

Kafka A kastély című regénye akadt kezembe a nyári vakációra – talán a könyv mérete miatt és mert már egy ideje készen állt az olvasásra. Nem egy romantikus lányregény. A kafkai világ bevésődött szívembe, időtálló, karcos keménységgel.

A messzi idegen férfi egészséges ösztönökkel, vágyakkal érkezik a faluba. Egy állásajánlatot nyert el: dolgozni szeretne, földmérőként, és boldogulni, előbbre jutni. Neve is idegenségbe burkolózik, rejtve marad mindvégig, csak annyit tudunk róla, hogy „K.”. K. kívülállóként csodálkozik rá a Kastélyra és népére, azok szabályaira, arra, hogy azok hogyan szeretnek és hogyan keresnek… pénzt, boldogulást, hatalmat. Nyitott szívével másra sem vágyik, mint új helyén gyökeret verni.

„Ám ahogy közelebb ért, csalódást érzett: ez a kastély valójában mégiscak nyomorúságos városka volt, falusi házakból összerakva, s azoknál legföljebb annyiban kiválóbb, hogy itt alighanem minden kőből épült, de a festés már rég lepattogzott a falakról, s úgy látszott, a kövek is málladoznak.” A Kastély foglyai részletei…

Onnan indulj, ahol vagy

Ha messzire is vágysz, csak onnan tudsz indulni, ahol vagy. Ha Vele szeretnél útnak indulni, akkor lesz közös az utazás, ha találkoztok az elején.

Egy friss, nyári élményem, hogy egy esküvőn hárman beszélgetünk, körben állva. Éppen arról mesélek két barátomnak, hogy milyen új élményem volt egy tánc során. Odalép egy rég nem látott ismerős, és félbeszakítva a beszélgetést, félig hátat fordítva a többieknek, hozzám fordul: „Hogy vagy, Orsi? Mesélj magadról!” Nem tudtam mást válaszolni, minthogy „éppen ezt teszem”. Nehéz volt utána újra felvenni a fonalat… Onnan indulj, ahol vagy részletei…

Anna: “Négy dolog, ami miatt számomra fontos és izgalmas a pszichodráma”

Anna okos, absztrakt gondolkodású nő, aki szereti a számokat, az elméleteket és a rendszeralkotó gondolkodást. Arról mesél, hogy ő az „agyalás”-tól, a jó baráti problémamegoldó beszélgetésektől hogyan jutott el egy másfajta felfedező útra, ahol a problémákra figyelés helyett már a felfedezésnek, a változtatásnak van helye, és ahol egyre inkább lehetőségként látja életét. Beszél arról is, hogy szerinte mi is a „kollektív bölcsesség”. Négy pontban teszi mindezt – hűen magához.

Elég absztrakt gondolkodású ember vagyok, aki szeret mindent pontosan megérteni. Itt tapasztaltam meg először, hogy a cselekvésnek mennyivel nagyobb ereje lehet, mint a beszédnek, az “agyalásnak”. Arra tanított, hogy a testtel is lehet gondolkodni, a gesztusokkal, az akcióval.    

Számomra a problémamegoldásban is új utat jelentett. Korábban ismerős volt az a helyzet – mint legtöbbünknek -, hogy az embert valami bántja, valahol elakadt, valamit döntenie kéne, és erről bizalmasan beszélget egy baráttal, rokonnal, vagy egyéb, lelkileg közelálló emberrel. Anna: “Négy dolog, ami miatt számomra fontos és izgalmas a pszichodráma” részletei…

Útikalauz újonnan érkezőknek

Wilkommen in Österreich! Az új helyed lehetőség. Most aztán rajtad áll, hogy mivel töltöd ki a kialakult űrt, ahol nincsenek ott a megszokott rokonok, barátok, üzletfelek, és ahol nincsenek ott a megszokott helyek sem. De te igen. És ez az útikalauz. És a törülköző – amit persze nem dobsz be, mert annál sokkal fontosabb az neked. Jól jöhet útközben.

1)      Igyál egy pohár vizet! A csapból. Mert az jó.

2)      Mutatkozz be a szomszédaidnak! Ha mód van rá, igyatok meg együtt egy pohár bort vagy Almdudlert!

3)      Szerezz térképet és útikönyvet! Jó tudni, hova érkeztél.

4)      Van biciklis térkép is, ingyen, a városházától vagy a neten, ha biciklis vagy. Ha pedig még nem vagy, és nem ellentétes az értékrendeddel, legyél. Az itt könnyen megy – nekem ez a személyes tapasztalatom.

5)      Fedezd fel a környéket! Ne mindig ugyanazon az útvonalon menj haza, és engedj olykor teret a természetes kíváncsiságodnak.  Útikalauz újonnan érkezőknek részletei…

A csoportos önismeret módszertanáról

Csoportban

A csoportban eleinte 10-15 ismeretlen emberrel találkozol. Idővel azonban a mélyülő bizalom révén egy támogató közegre lelsz, akikkel egyre szívesebben osztod meg érzéseidet, nehézségeidet, kételyeidet. Rájössz, hogy mindezekkel nem vagy egyedül. Megtapasztalod, milyen is támogatást kapni – milyen érzés azt elfogadni -, és milyen támogatást tudni adni. Megtapasztalod, hogy milyen az, amikor elfogadnak, nem akarnak neked kéretlen tanácsot adni vagy jobban tudni helyetted, hogy mi a dolgod.

A csoportban tényleges kapcsolatokat, interakciókat élsz meg (azaz nem csak beszélsz róluk négyszemközt egy barátnővel vagy egy terapeutával). A csoportban tükörre lelsz, hiszen az itt megtapasztalt működésed visszajelzést ad a külső kapcsolódásaidról is: amint bent, úgy kint. Ezért az itt lezajló változások a csoporton kívüli kapcsolataidra is nagy hatással lesznek.

Nem lehet önmagadra elszigetelten tekinteni, hiszen társas rendszerekben létezel, mint például a család. A csoporttagok által lehetőség van ezek megjelenítésére és a kapcsolati rendszer korrekciójára is.

… de mégis saját tempóban

Saját ritmusod szerint haladhatsz. Ha óvatos araszoló vagy, akkor úgy, ha „bátran bele a közepébe”, akkor úgy. A csoportos önismeret módszertanáról részletei…

Miért pont én? Mert csak te tudod!

„Alábecsülöd azt, hogy mekkora hatással vagy a világra”.

„Még nem vagyok kész,” „még nem vagyok elég jó”, „még nem vagyok elég bölcs”, vagy „nem vagyok ehhez elég okos”… rosszabb esetben pedig „nem vagyok ehhez elég”. Kiakasztjuk az otthonunkra a „rögtön jövök” vagy a „majd holnap” táblát, hogy elzavarjuk az arra járó Lehetőséget. És ennyiben is marad a dolog. És nem tesszük meg azt, amit meg tudnánk tenni. Azt, amit meg tudnánk tenni. 

Nemzeti sajátosságunk pedig erre még rátesz egy lapáttal. Magyarként – a nagy átlagról mondom, mert arról szólnak a statisztikák – más népeknél hajlamosabbak vagyunk arra, hogy fölülről, kívülről várjuk a megoldásokat és alábecsüljük a mi egyéni lehetőségeinket, azt, hogy milyen hatással is lehetnénk a folyamatokra, a mi saját életünkre. Valahogy úgy nézünk a világra, mintha annak lenne egy felülről elhatározott rendje, amihez úgysem tudunk hozzátenni, és abból elvenni sem tudunk. Ezért elszenvedjük sorsunkat – sajnos többnyire elszenvedjük. Miért pont én? Mert csak te tudod! részletei…