Első pillantásra csúnya és szedettvedett. De csak első pillantásra. Mielőtt átveszi a Kastély az uralmat a lélek fölött. Uralkodik, szabályoz – kuszán és kiszámíthatatlanul. Mindenki a kegyét keresi – hiába. Csak a nyomor marad. Függőség, alárendeltség, sóvárgás és a végső magány számkivetettsége. Szolgalelkűség. Elszakadás az elemi emberitől, éppúgy, mint a távlatoktól.
Kafka A kastély című regénye akadt kezembe a nyári vakációra – talán a könyv mérete miatt és mert már egy ideje készen állt az olvasásra. Nem egy romantikus lányregény. A kafkai világ bevésődött szívembe, időtálló, karcos keménységgel.
A messzi idegen férfi egészséges ösztönökkel, vágyakkal érkezik a faluba. Egy állásajánlatot nyert el: dolgozni szeretne, földmérőként, és boldogulni, előbbre jutni. Neve is idegenségbe burkolózik, rejtve marad mindvégig, csak annyit tudunk róla, hogy „K.”. K. kívülállóként csodálkozik rá a Kastélyra és népére, azok szabályaira, arra, hogy azok hogyan szeretnek és hogyan keresnek… pénzt, boldogulást, hatalmat. Nyitott szívével másra sem vágyik, mint új helyén gyökeret verni.
„Ám ahogy közelebb ért, csalódást érzett: ez a kastély valójában mégiscak nyomorúságos városka volt, falusi házakból összerakva, s azoknál legföljebb annyiban kiválóbb, hogy itt alighanem minden kőből épült, de a festés már rég lepattogzott a falakról, s úgy látszott, a kövek is málladoznak.” A Kastély foglyai részletei…