Anna okos, absztrakt gondolkodású nő, aki szereti a számokat, az elméleteket és a rendszeralkotó gondolkodást. Arról mesél, hogy ő az „agyalás”-tól, a jó baráti problémamegoldó beszélgetésektől hogyan jutott el egy másfajta felfedező útra, ahol a problémákra figyelés helyett már a felfedezésnek, a változtatásnak van helye, és ahol egyre inkább lehetőségként látja életét. Beszél arról is, hogy szerinte mi is a „kollektív bölcsesség”. Négy pontban teszi mindezt – hűen magához.

Elég absztrakt gondolkodású ember vagyok, aki szeret mindent pontosan megérteni. Itt tapasztaltam meg először, hogy a cselekvésnek mennyivel nagyobb ereje lehet, mint a beszédnek, az “agyalásnak”. Arra tanított, hogy a testtel is lehet gondolkodni, a gesztusokkal, az akcióval.    

Számomra a problémamegoldásban is új utat jelentett. Korábban ismerős volt az a helyzet – mint legtöbbünknek -, hogy az embert valami bántja, valahol elakadt, valamit döntenie kéne, és erről bizalmasan beszélget egy baráttal, rokonnal, vagy egyéb, lelkileg közelálló emberrel. Sok jó élményem van ezzel kapcsolatban, nagyon sokat kaptam ezekből a beszélgetésekből. Átéltem annak varázsát, hogy két ember ül valahol otthon vagy egy kávéházban, viszonylag izolálva a világtól, és együtt gondolkodik. Ugyanakkor ez egy bezárt, helyben generált világ. A valóságtól, igazi történésektől, interakcióktól (biztonságosan) távol esik. Emiatt nem tud megmutatkozni minden erő, ami a valódi helyzetekben ott volt. Ráadásul a beszélgetés közben a probléma van a középpontban. Pedig a valódi helyzetben nem csak a probléma merült fel, hanem jó, segítő erők is bőven jelen lehettek!

Azt tapasztaltam, hogy a pszichodráma – épp azért, mert a valósághoz sokkal jobban hasonlít – kiegyensúlyozottabban tudja megmutatni a valódi, fontos erőket: a probléma mellett a jót, a lehetőséget, a pozitívumot is.

Sok pszichodráma játékomban ért meglepetés: egy mondat, amit élőben nem vettem észre, egy lehetőség, ami megnyílhat, egy érzés, amire építeni lehet.

És jó, hogy itt – a vezetők mellett, a csoport által támogatva – lehet próbálkozni is. Szabad tévedni, ha kell, másképp eljátszani, és kipróbálni, ami bennem van. Ott helyben lehet változni, változtatni, kreálni! Ennek hatása hosszabb távon a valódi életemben is egyre jobban megmutatkozott: kezdtem úgy látni a velem történő dolgokat, mint lehetőségeket, amelyekkel párbeszédbe lehet kerülni. Kezdtem jobban meglátni, hol van tere az aktivitásnak, a kreativitásnak a saját sorsom alakításában, merre lehet és érdemes kinyílni.

Ehhez jön még a csoport ereje. Jó érzés, hogy más is megéli az én játékomat, és én a másét. A csoport együttműködésében, viszajelzéseiben megnyilvánulhat egy csomó “kollektív bölcsesség”. Ez történhet szóban (pl. a szerepvisszajelzések során), de számomra még érdekesebb módon gesztusokban, mozdulatokban, érintésekben, közelségekben-távolságokban.

Sokat tanultam ezekből a találkozásokból, főként a szavak nélküli – sokszor igen szép és pontos – kifejezési eszközökből. Úgy látom, hogy a való életben is szívesebben és szabadabban használom ezeket.

Még valamit a csoport erejéről. Izgalmas volt látni, hogy több ember együttléte, együttműködése milyen nagy pillanatokat képes teremteni ! A való életben is megélhettem ilyeneket – elsősorban a családban és munkám, a tudományos kutatás kapcsán. De most először kezdtem arra figyelni, hogy hogyan jön ez létre. Rányílt a szemem arra, hogy egy csoport milyen fontos dolog, és elkezdtem élvezettel figyelni a működését.

Még egy – tulajdonképpen „extra bónusz”: a pszichodráma játék igen gyakran szép. Sok játéknál – a másokénál és a magaménál – át tudtam élni azt, hogy az ember saját nyomorúságából megszületik valami rajta túlmutató, és őt felölelő szépség. Az „emeljük fel szívünket” érzése!