A Lélek Színháza a valóság színháza, játékosan és élően, ahol az ember képessé válik rá, hogy növekvő tudatossággal szemlélje és működtesse saját életét és kapcsolatait. A Lélek Színházában bárki játszhat, előzetes tudás és rendkívüli képességek nélkül. Paradox módon, a módszer igazán akkor működik, ha valaki nem szerepelni akar, valamilyen vélt elvárásnak megfelelve, hanem készen áll arra, hogy saját magát adja.
Lélek Színházának neveztem el az általam alkalmazott módszert, ami a tudatos figyelmen és a klasszikus pszichodrámán alapszik. Az utóbbit Jacob Levy Moreno hozta létre az 1920-1940-es években. Moreno pszichiáter volt és társadalomtudós, de lényében egy valódi felfedező, tele kíváncsisággal és kreativitással. Sokat tanult a gyerekektől: saját gyerekkori tapasztalataiból, ahol természetes volt még az is, hogy Istent játszik, és a bécsi Augartenben meséket alkotó és játszó kicsiktől. Módszerét azóta továbbfejlesztették, finomították tanítványai és a modern lélektudomány eredményei.
A Lélek Színházában megmozdul a test, és ezáltal a tudatnak olyan rétegei, amik a kognitív, saját magáról “okoskodó” tudat számára nem hozzáférhetők. Olyan tapasztalatok is hozzáférhetővé válhatnak, amik akár a beszéd kialakulása előtti életszakaszból származnak, vagy akár a tudattalan ismeretlen távlataiból. Az intuitív bölcsesség elérhetővé válik.
A Lélek Színházában megelevenedik mindaz, ami a virágzó élethez szükséges belső működéseket megmozdítja, és az embert saját öröméhez, alkotó lényéhez kapcsolja.
A Lélek Színházában belső szerepeinket megjelenítjük, teljesen belebújva egy-egy bizonyos szerepbe. A módszer lehetővé teszi például a bennünk lakó Szabad Alkotóval való találkozást, és hogy az ebből fakadó szenvedély fellobbanjon. Az ember bízni kezd saját erejében, cselekvőképességében. Vagy ha nem is teljesen, vagy nem is rögtön, kész rá, hogy meglepje magát. Vállalja élete fontos helyzeteiben a kísérletezés, a felfedezés kockázatát és sérülékenységét.
Tapasztalatom szerint a teljességre törekvő munka során a nehézségek mellett szinte természetesen jelenik meg a lélekben az, ami a fejlődésre hív. Egyre elevenebbé válnak addig talán kevéssé ismert belső szerepek, mint például a Szabad Alkotó, az Öröm Mestere, és alakítják át az addig ismert hétköznapi működést úgy, hogy az egyre kevésbé lesz a megszokott értelemben hétköznapi.
A csoport ezt a folyamatot kíséri, és ereje abból is fakad, hogy itt lehet hibázni, a látványos felsülésekről és baklövésekről szabadon beszélni, azokkal játszani. “Ha hibázol, hibázz rettentő nagyot, hogy mindenki számára nyilvánvaló legyen, hogy hibáztál.” – mondta Max Clayton, a tanítóm. Ebben a munkában a csoporttagok egymás társai és segítői lesznek. A rendező (director) feladata, hogy a lehető legjobban támogassa az egyéni munkát, és ehhez biztosítsa a biztonságos és elfogadó csoportnormát. Nem ő írja a forgatókönyvet, hanem csupán megrendezi a főszereplő forgatókönyvét.
Az alkalmak során egy új működés, egy új élet alakul. Ezt az újat gyakorolni kell. Erre jó közeg a támogató és szabadságot adó csoport, ahol az ember bátran kísérletezhet és gyakorolhat új belső működésmódokat. Ezek a gyakorlatok hatással vannak az agyműködésre és tartós változást is eredményeznek: bizonyos agyterületek aktívabbak lesznek, míg mások tevékenysége visszaesik. A megfelelő cselekedetek kitartó gyakorlása alapvetően befolyásolja azt, hogy valaki mennyire él virágzó életet. A Lélek Színháza és az ott születő közösségi tapasztalat lehetővé teszi, hogy új egyéni és közösségi működésmódokat hozzunk létre és hogy a siker újfajta történeteit meséljük és ünnepeljük. Így tudunk új narratívát alkotni arról, hogy miért és hogyan érdemes emberként jól élni.