Onnan indulj, ahol vagy

Ha messzire is vágysz, csak onnan tudsz indulni, ahol vagy. Ha Vele szeretnél útnak indulni, akkor lesz közös az utazás, ha találkoztok az elején.

Egy friss, nyári élményem, hogy egy esküvőn hárman beszélgetünk, körben állva. Éppen arról mesélek két barátomnak, hogy milyen új élményem volt egy tánc során. Odalép egy rég nem látott ismerős, és félbeszakítva a beszélgetést, félig hátat fordítva a többieknek, hozzám fordul: „Hogy vagy, Orsi? Mesélj magadról!” Nem tudtam mást válaszolni, minthogy „éppen ezt teszem”. Nehéz volt utána újra felvenni a fonalat…

Megértem az új érkező vágyát arra, hogy kapcsolódjon és azt is jónak gondolom, hogy kifejezte a szándékát és lépéseket tett a kapcsolatfelvételre. De mennyivel jobb lett volna, ha először hallgat, érzékeli azt, hogy mi is folyik éppen: miről beszélünk, hogyan vagyunk mi ott együtt. Mennyivel jobb lett volna, ha ahhoz kapcsolódik, ami éppen ott történik közöttünk, testileg (hova áll) és érzelmileg is. Rögvest része lehetett volna ennek a körnek és a beszélgetés is elmélyülhetett volna. Sokszor hihetetlen energiával próbálunk dolgokat erőltetni, pedig ha csak nyitottak lennénk a jelen lehetőségeire – mennyivel messzebbre juthatnánk!

Ha valamit meg szeretnék veled beszélni, van valami nagy témám, akkor mennyivel jobb felütés, ha nem ajtóstul rontok a házba, hanem először érzékelem, hogy is vagy éppen, megkérdezem, hogy mi is van veled, vagy éppen időt adok az egymásra hangolódásra egy közös vacsoránál. De lehet erre munkahelyi példát is mondani: ha azt szeretném, hogy meghallgasd az én világmegváltó ötletemet, amivel fele annyi idő alatt kétszer akkorára nő a gumimacitermelés, akkor előtte jó, ha meggyőződöm róla, hogy figyelsz rám. Mennyivel inkább így van ez, ha félreértések vagy konfliktusok kezeléséről van szó. Van itt egy belső hozzáállásbeli alap is: vajon kész vagyok-e egy közös, új megoldásra, egy újfajta kapcsolati egyensúlyra, arra, hogy érzékeljelek téged, meghallgassam a te érveidet, komolyan vegyem az érzéseidet? Ha nem, akkor mit remélek? Azt, hogy meggyőzlek, bekebelezlek, átállítalak az igazság oldalára (aminek persze én vagyok a letéteményese)? Hááát, kérdéses az ilyesfajta koreográfia, inkább van haditerv jellege… ami persze remek ellenállókat és partizánokat tud nevelni és hosszú távú elfoglaltságot kínál a mélyre ásott árkok mentén. Így biztos nem unatkozom majd a jövőben, de kérdés, hogy vajon tényleg ezzel akartam tölteni az időmet?

Nagyon szeretem azokat a táncokat, ahol senki sem vezet, és ahol a figyelem, a találkozás minőségéből bontakozik ki a közös mozgás. A kontakt improvizációban az érintésen és a rögtönzésen van a hangsúly. A kapcsolat pillanatról pillanatra alakul. Nincsenek előzetes koreográfiák, nincs semmiféle előzetes terv, ami a mi találkozásunkat meghatározhatná. Sőt, többnyire még azt sem tudom, hogy éppen te leszel a következő párom.

Akkor találkozom veled, akkor tudlak megérinteni, ha érzékelem, hogy hol vagy a térben és ha ehhez kapcsolódom. Ha szilárd elképzelésem van arról, hogy hol kéne lenned, akkor könnyen érhet csalódás, és végül is minden bizonnyal egyedül fogok táncolni. Ha pontos forgatókönyvem van arról, hogy milyennek kéne lennie a mi közös táncunknak, akkor megfojtom a te kreativitásodat éppúgy, mint a sajátomat – a csalódás így is borítékolt. Ha táncunk közben értékelem, megítélem azt, akkor elveszítem azt a lehetőséget, hogy a pillanat kibomló lehetőségeként tekintsek a folytonosan születő táncra, amihez te is és én is azt tettük hozzá, amire most ebben a pillanatban képesek voltunk.

A találkozásunk minőségét a figyelmünk, jelenlétünk határozza meg. A tánc csak akkor lesz élő, ha jelen vagyok a testemben. Ha a fejemben másfelé kalandozom, ha a szomszéd párokat figyelem, akkor a mi táncunkból sosem bomlik ki az a lehetséges szépség, ami amúgy benne rejlik. Az én testi jelenlétem pedig „hívja” a te testi jelenlétedet is lágy invitálással. A veled való találkozás folytonosan változó minőségű, nem a találkozási pont vagy a közös felület az állandó, hanem a jelenlétem. Nem maradhatok veled mozgásban, ha ragaszkodom egy korábbi, „jól bevált” testfelülethez, ahol jól illeszkedtünk – csak az elengedés, a továbbgördülés által lehet élő a kapcsolatunk. A kapcsolatunk nélkülözhetetlen kelléke, hogy folytonosan el tudjam engedni azt, amit már ismerek és amit már biztonságosnak érzek, és nyitott legyek arra az újra, ami belőlünk bontakozik ki. A táncunkhoz vagyok elkötelezett, nem a konkrét formához. A jelenlétből fakad a találkozás.

A művészetben is elvarázsol az a fajta, ami egy már létező dologhoz kapcsolódik, abban látja meg a lehetőséget. Ilyen például a híres (és mégis magát ismeretlenségben tartó) Banksy „spermalarm” graffitija. Vagy a Kétfarkú Kutya vicces felirata, ami bomladozó belvárosi márványfalakra biggyesztette oda a “Bontott Márvány Eladó”-t.

A jelenléttel új távlatok nyílnak meg. Vedd észre a pillanatban rejlő lehetőségeket! Onnan indulj, ahol vagy, úgy jutsz a legmesszebbre!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..