A boldogság egy része örökletes, azaz genetikai alapú. A kutatások szerint a boldogság szintjének az eltérését harmad- vagy felerészben magyarázzák genetikus tényezők. Több gén együttes hatásáról van szó, de egy friss kutatás közvetlen kapcsolatot mutatott ki a szerotonin anyagcseréjét és felvételét szabályozó gén és a boldogság között. Vannak tehát született vesztesek és született nyertesek? Nem ilyen egyszerű, hiszen a körülmények és a személyes hozzáállás szerepe is legalább ilyen fontos. Boldogság: a génekbe kódolva? részletei…
Az örök élet titka és az apácák
Egy apáca-vizsgálat szerint az örök (értsd: hosszúúú) élet titka a boldogság, azaz a boldog apácák sokkal tovább élnek. Legyünk akkor most mind apácák??? Mi van azokkal, akik nem akarnak? Mi van azokkal, akik hajlanának rá, de már lecsúsztak róla… például azért, mert férfiak? 🙂 A megnyugató hír az, hogy a fiatalkori pozitív életszemlélet hosszú éveket tehet hozzá az élethez – mindenkinél! Nem főnyeremény ez? Nemcsak hogy hosszú az az élet, de még ráadásul örömteli is! Az örök élet titka és az apácák részletei…
Miért is írom ezt a blogot?
Először is azért, mert írni jó. Szeretem azt az érzést, ahogyan a gondolat, érzés, élmény betűvé formálódik… és közben át is alakul. Olyan, mintha aztán önálló életre kelne. Pinokkió vagy Gólem jut eszembe, aztán meg a Varázsceruza – vajon mosolyog-e ez az életre kelt figura, vagy inkább nyelvet nyújt?
Aztán meg azért is írok, mert szeretnélek inspirálni és provokálni.
Szeretném, ha hidat tudnál építeni saját legmélyebb vágyaid és megélt valóságod közé. Szeretném, ha egyre teljesebben élnél. Szeretném, ha kipróbálnál valami újat. Szeretném, ha tudnál jóízűen nevetni. Szeretném, ha azt éreznéd, hogy szeretsz és szeretnek. Szeretném, ha otthonos lenne számodra a világ. Ezt mind szeretném. Persze helyetted nem léphetem meg azt, amit Neked kell. Amit tenni tudok az az, hogy írok és gondolok Rád így távolból is…
Írásom nem lekerekített, fényesre polírozott végső kinyilatkoztatás, nem akarom és nem is tudhatom senkinek megmondani a tutit. Honnan is tudhatnám?
Az írott szó annyit ér, amennyire az Benned életté válik. Majd elválik, mivé válik.
Mi lenne ha…? A feláldozott haszon
Fontos döntéseknél nem csak azt érdemes megnézni, hogy az adott választás mekkora nyereséggel jár, hanem azt is, hogy az esetleges alternatívák nyeresége milyen. Lehet, hogy triviálisan hangzik, de mintha mégsem csinálnánk… Hufnágel Pisti és a luxusbunda esete.
Egy kedves bécsi ismerősöm csinos, középkorú nő. Szálfaegyenes tartásával, méltóságteljes lépéseivel, szép vonásaival, ápolt külsejével már önmagában is elég feltűnő jelenség lenne. De emellett szembeötlő az is, hogy milyen igényesen és választékosan öltözik. Elegáns és egyben divatos is, és minden ruhája kiemeli nádszál derekát, formás csípőjét. A kelmék anyaga finom, a szabás egyedi és szinte alig látni kétszer ugyanazt rajta. Jártam nála egyszer látogatóban. Egy nagy házban élnek a férjével, ahol olyan „gardróbszekrénye” van, ami egy egész szoba: itt körbe lehet járni és így lehet kiválasztani az aznapra való öltözetet. Nyilvánvalóan számára a megjelenése egy kreatív önkifejezés, és ebben sok öröme telik. Biztosan szeret vásárolni és szereti az idejét azzal tölteni, hogy a külsejét szépíti, a megjelenését megalkotja. Talán még ennél is jobban élvezi mások elismerő tekintetét. Innen nézve tehát jól dönt: fontos neki, örömet szerez neki, tehát csinálja. De vajon megfontolta-e, hogy nincs-e más, ami ennél nagyobb örömöt adhatna?
Egy férfi példa lehetne itt mondjuk az, ha valaki sokat túlórázik azért, 
hogy megvehessen magának egy jó márkájú autót. Biztosan nagyon fogja élvezni azt, amikor benne ül… De vajon végiggondolta-e férfi hősünk azt, hogy mi lett volna, ha másra költi a pénzét, vagy ha mással tölti az idejét? Nem lett volna egy másik olyan stratégia, ami összességében több örömöt adott-e volna? A kutatások szerint hajlamosak vagyunk arra, hogy a „dolgok” értékét túlbecsüljük az élményekkel szemben… így a megszerzésükkel is sokkal több időt töltünk, mint az nekünk magunknak jó lenne. Mi lenne ha…? A feláldozott haszon részletei…
Átlagmagyar átlagnapja
Te mennyire vagy átlagos? …abban, hogy mivel töltöd az idődet? A Központi Statisztikai Hivatal kiszámolta, hogy mi a Nagy Magyar Átlag.
Az Átlagmagyarnak naponta négy és fél óra szabadideje van (az alváson, evésen, tisztálkodáson túl). Leginkább tévézni szeret, 
ezzel tölt két és háromnegyed órát. Háromnegyed órát szán társasági életre, 20 percet olvas, és 15 percet sportol.
Átlagmagyar persze nincs. Az efféle átlagba ugyanis mindenki beleszámít (a nevezőben), azok is, akik egyáltalán tesznek ilyesmiket, azaz eszük ágában sincs tévézni, társasági életet élni, olvasni vagy sportolni.
A Képernyőmagyar (a népesség 88%-a) pár perc híján 3 órát ül képernyő (tévé vagy számítógép) előtt szabadidejében. Ez a legfontosabb elfoglaltsága… vagy legalábbis ezt csinálja a leghosszabban.
Az Internetmagyar (12%) átlag napi másfél órát lóg a hálón szabadidejében. Átlagmagyar átlagnapja részletei…
A veszélyes vágy. Cronenberg filmje
A film Junggal, Freuddal, az ő kapcsolatukkal, no és a pszichoanalízis születésével kecsegtet. A filmet látva azonban úgy tűnik, hogy a cím inkább a filmet döntően uraló szerelmi szálra utal, a „könnyed” szado-mazo szexre (amibe senki nem hal bele). “Sex sells”, azaz szexszel el lehet adni egy filmet, míg a pszichoanalízis bugyrainak taglalásával bizonyosan kevéssé sikerülne… de azért egy mélyebb jellemrajz annyira jó lett volna!
The Dangerous Method (Eine dunkle Begierde), 2011
Rendező: David Cronenberg
Író: John Kerr
Forgatókönyvíró: Christopher Hampton
Szereplők: Michael Fassbender, Keira Knightley, Viggo Mortensen
Magyar premier: 2012. március 8.
A film után csalódottan álltam fel. A veszélyes vágy. Cronenberg filmje részletei…
Édesapám naplója
Sokszor vágytam apám figyelmére, és jobban vágytam azt, mint ahogyan ő adni tudta. Aztán egy napon rájöttem, hogy osztozunk ebben a vágyban, azaz ő éppen úgy figyelemre vágyik, mint én…. és hogy éppen ez a vágya olyan sürgető, hogy meggátolja abban, hogy érzékeny legyen az én vágyamra. És akkor felötlött bennem, hogy megajándékozom őt a figyelmemmel, és ezt úgy teszem meg, ahogyan arra sosem számított. Új lesz, ez az egy biztos…
Egy naplót írtam, egy képzeletbeli naplót. Egyes szám első személyben írtam, mintha ő beszélne magáról. A születése napján kezdődött, és mint ahogyan azt egy napló általában teszi, konkrét dátumokkal ellátott bejegyzésekkel folytatódott.
Beleírtam szinte valamennyi történetet, amit csak tőle hallottam és amit fel tudtam idézni. És beleírtam azt is, amit nem 
hallottam, de amit sejtettem: az érzéseket, hangulatokat, rezdüléseket. Úgy próbáltam írni, ahogyan ő beszélne ezekről, ha tudna róluk beszélni. Belebújtam a bőrébe. Beleírtam azt is, amire nem is emlékezhetett és amiről nem is beszélhetett. A születés élményével kezdődött, az aznapra vonatkozó bejegyzéssel: „Nagyon fájt. Nehezen kapok levegőt, és különös zajok vesznek körül. Az egyetlen ismerős anyám szívhangja, de az is olyan messziről hallatszik.” Aztán folytatódott az anyai közelséggel, a testvérekkel, a szeretetteljes közelséggel és a rivalizálással, aztán a háború alatti apró örömökkel és végletes félelmekkel, a Rozi kecskével, aki tejével megmentette a családot, a sörgyár óvó pincéjében talált keserű-édes csokoládékészletekkel, Édesapám naplója részletei…
Élni a lehetőséggel
Korábban írtam már arról, hogy jó érzékelni, észlelni, hogy hol is vagyunk éppen, hogy mennyire jó kibontakoztatni a lehetőségeket, és hogy ez egy mélységesen személyre szabott és kreatív életfeladat. Inspiráló azt látni, ahogyan mások ezt megteszik, méghozzá a legtermészetesebb módon kapcsolódva ahhoz, ami éppen velük történik és ahhoz, amire belül vágynak. Gyűjtöttem egy csokor ilyesfajta történetet: Stefaniáról, Anne-ről, Bartos Erikáról és egy vakon született barátomról. Monthy Python repülő cirkusza adja meg a végső (nem, nem döfést, hanem) lökést.
Egy kedves osztrák barátnőm, Stefania, irtó színes és szép nő. Már vagy ezer éve táncol és minden mozdulata tele van egy lágy, nőies áramlással. A tánc szenvedélye, és ennek aztán mindenhol meg is találja a módját. Még a Balkánon egy újjáépítést segítő alapítványnál dolgozva is sikerült neki: úgy, hogy létrehozott egy kortárs tánc alapítványt, ahol aztán rendszeres képzéseket, workshopokat is szerveztek, és kiképződve aztán előbb-utóbb ő is órákat adott. Okos nő, egy féltucat nyelven beszél folyékonyan, no és mellesleg még tűzzsonglőr is, és rendszeresen fellépnek társulatával ilyen-olyan fesztiválokon. Az is egy érdekes történet, hogy valakiből hogyan lesz ilyen nyitott, felfedező alkat, de most nem is erről szeretnék mesélni. Inkább arról, hogy Stefania édesanya lett… és táncolt tovább akkor is, amikor a kislány még bent lakott, és akkor is, amikor már kint. Élni a lehetőséggel részletei…
A Kastély foglyai
Első pillantásra csúnya és szedettvedett. De csak első pillantásra. Mielőtt átveszi a Kastély az uralmat a lélek fölött. Uralkodik, szabályoz – kuszán és kiszámíthatatlanul. Mindenki a kegyét keresi – hiába. Csak a nyomor marad. Függőség, alárendeltség, sóvárgás és a végső magány számkivetettsége. Szolgalelkűség. Elszakadás az elemi emberitől, éppúgy, mint a távlatoktól.
Kafka A kastély című regénye akadt kezembe a nyári vakációra – talán a könyv mérete miatt és mert már egy ideje készen állt az olvasásra. Nem egy romantikus lányregény. A kafkai világ bevésődött szívembe, időtálló, karcos keménységgel.
A messzi idegen férfi egészséges ösztönökkel, vágyakkal érkezik a faluba. Egy állásajánlatot nyert el: dolgozni szeretne, földmérőként, és boldogulni, előbbre jutni. Neve is idegenségbe burkolózik, rejtve marad mindvégig, csak annyit tudunk róla, hogy „K.”. K. kívülállóként csodálkozik rá a Kastélyra és népére, azok szabályaira, arra, hogy azok hogyan szeretnek és hogyan keresnek… pénzt, boldogulást, hatalmat. Nyitott szívével másra sem vágyik, mint új helyén gyökeret verni.
„Ám ahogy közelebb ért, csalódást érzett: ez a kastély valójában mégiscak nyomorúságos városka volt, falusi házakból összerakva, s azoknál legföljebb annyiban kiválóbb, hogy itt alighanem minden kőből épült, de a festés már rég lepattogzott a falakról, s úgy látszott, a kövek is málladoznak.” A Kastély foglyai részletei…
Onnan indulj, ahol vagy
Ha messzire is vágysz, csak onnan tudsz indulni, ahol vagy. Ha Vele szeretnél útnak indulni, akkor lesz közös az utazás, ha találkoztok az elején.
Egy friss, nyári élményem, hogy egy esküvőn hárman beszélgetünk, körben állva. Éppen arról mesélek két barátomnak, hogy milyen új élményem volt egy tánc során. Odalép egy rég nem látott ismerős, és félbeszakítva a beszélgetést, félig hátat fordítva a többieknek, hozzám fordul: „Hogy vagy, Orsi? Mesélj magadról!” Nem tudtam mást válaszolni, minthogy „éppen ezt teszem”. Nehéz volt utána újra felvenni a fonalat… Onnan indulj, ahol vagy részletei…