Az alkotó élet misztériuma: a tétlenség jó ideje

Sok etikus vezetőnek, vállalkozónak, a jobb világért tenni akaró embernek és aktivistának fontos a világ sorsa, és ennek jobbra fordításán fáradoznak szüntelen. Talán a mostani állapot miatti csalódottság vezeti őket, és elsősorban a tiltakozás a motiváció. Talán egy vízió egy vágyott szebb jövőről, és így a teremtő változtatás ad erőt. De a sok erőfeszítés nagyon kimerítő lehet, különösen ha valaki egyedül akarja hordani a világ terhét – mintha ő lenne Atlasz, a görög isten. Ha megfeledkeznek saját szükségleteikről és határaikról, akkor könnyen ők válhatnak „kihalás szélén álló fajjá”.

Bármennyire is kívánjuk sokszor, sorsunkat nem tudjuk a kezünkben tartani. Sok szenvedés származik abból, ha valaki nemcsak tetteit, hanem annak következményeit is az ellenőrzése alá akarja vonni. Kudarc, elégtelenség érzése, bűntudat, nyugtalanság, düh.

Az élet legszentebb dolgait nem mi hozzuk létre. Amint a mag kikel a földből, a rügyből virág lesz, a megtermékenyült petesejtből pedig magzat, aztán csecsemő, ahogyan testünk szervei és sejtjei folytonosan teszik dolgukat értünk, hogy éljünk – ez mind nem az akaratunkból és cselekvésünkből származik. Ami számunkra megmarad: a csodálkozás, a csoda szemlélése. És bizalom abban, hogy úton vagyunk a teljesség felé, és mindaz úton van felénk, ami minket ehhez segít:

“Megvárni, egy angyal és egy szent türelmével, amíg a dolgok – emberek, eszmék, helyzetek -, melyek hozzád tartoznak, eljutnak hozzád. Egyetlen lépést sem sietni feléjük, egyetlen mozdulattal, szóval sem siettetni közeledtüket. Mert bizonyos emberek, eszmék, helyzetek, melyek életedhez, jellemedhez, világi és szellemi sorsodhoz tartoznak, állandóan útban vannak feléd. Könyvek. Férfiak. Nők. Barátságok. Megismerések, igazságok. Ez mind feléd tart, lassú hömpölygéssel, s találkoznotok kell egy napon. De te ne kapkodj, ne siettesd útjukat és közeledésüket. Ha nagyon sietsz feléjük, elkerülheted azt, ami fontos és személyesen tiéd. Várj, nagy erővel, figyelmesen, egész sorsoddal és lényeddel.”

(Márai Sándor: Füves könyv, részlet)

Az alkotó ember tudatos cselekvésre törekvő élete tehát nem folytonos cselekvés, irányítási vágy, és végképp nem erőltetés. Cselekvés és nem-cselekvés: összetartoznak. Mindegyiknek megvan a maga ideje. Éppúgy, ahogyan az évszakok is váltják egymást. Ahogyan egy fa virágot, gyümölcsöt hoz, hogy aztán elhullassa leveleit és téli álomban várakozzon. Nem sürgethetjük a tavaszt ébresztőórával. Gyakran éppen a legnagyobb átalakulás a nem-cselekvésben történik, a létezés megengedő, elengedő minőségében.

Erre a ritmusra való ráhangolódás egy misztérium. Olyan titok, amit érdemes felderíteni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..